ONLINE DÍJÁTADÓN HIRDETTÉK KI A 10 ÉVES AZ ÉV IRODÁJA 2019 GYŐZTESEIT

A nyertes irodákból idén 2 iroda egyedi bútorait is a LIWING gyártotta és építette be.

A LIWING az idei kiemeltek közül a FITOUT és a HubHub egyedi bútorainak a gyártásában és beszerelésében vállalt részt.

A 10 éves Az Év Irodája versenyen a független szakértőkből álló zsűri 175 pályázat közül választotta ki a legjobbakat.

12 győztest hirdettek ki, beleértve a különdíjasokat is,

akik egyik meghirdetett kategóriába sem illeszkedtek teljesen, mégis elismerésre méltó pályázatot nyújtottak be.

Az Év Irodája hazánk legnagyobb független ingatlanszakmai versenyeként jól tükrözi a magyar irodakultúra fejlődését az elmúlt évtizedben. Kijelenthetjük, hogy ez az időszak túlzás nélkül felért egy irodaforradalommal, hiszen

gyökeresen átalakultak a hazai irodák, megváltozott a munkakultúra.

A győztes pályázók a globális trendek tekintetében is megállják a helyüket, hiszen kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, a zöld minősítésekre és a munkavállalói jóllétre is, valamint előszeretettel alkalmaznak okos megoldásokat a munkavállalói élmény fokozása érdekében.

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzethez alkalmazkodva a jubileumi díjátadó eseményt online közvetítették, a győzteseket pedig videóhívással kapcsolták élőben.

“A járványhelyzet mindannyiunk számára új helyzetet teremtett, de úgy gondolom, a munkatársaknak egészen felemelő érzés lesz majd visszatérni a győztes irodákba. A jövőben a munkakörnyezet kialakításakor új szempontokat is figyelembe kell majd venni, erősödhet az a tendencia, hogy az irodák kialakításakor elsődleges lesz a tér munkatársakra és a munkahelyi kultúrára gyakorolt hatása, és a cégek sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az egészségesebb irodákra és bútorokra. A home office elterjedése és a gyors létszámváltozások miatt rugalmasabb, aglis irodaterek fognak kialakulni.” – emelte ki Fodor Dániel, a verseny főszervezője.

A szervezők nagyon fontosnak tartják az édesanyák munkaerő-piaci újraintegrálását, ezért

a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal közösen, a verseny 10 éves történetében először díjazták a családbarát irodákat.

Újvári Enikő, a Mozgalom alelnöke kiemelte, hogy a győztes kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy a fizikai térben és a vállalati kultúrában is megjelenjenek a szülőket támogató elemek, például a rekreációs szobák vagy a gyermek birodalmak.

Szerencsére a

magyar irodapiac fejlődése töretlen,

hiszen nem csak új irodákat ismerhettünk meg, hanem a már működő munkahelyek is innovatív megoldásokkal bővülnek.

A 2019-es Az Év Irodája Díj nyertesei

Az Év Irodája Kisvállalati díj: ALL YOU CAN MOVE Iroda – Nyári Attila Design

Az Év Nagyvállalati Irodája: TransferWise – DVM Design

Az Év Design Irodája: Positive Adamsky HQ – Törőcsik Ferenc

Az Év Családbarát Irodája: Magyar Telekom és T-Systems székház – Tiba Építész Stúdió

Az Év Irodája Evolúciós Díj: ABW Office Space for TETRA PAK – LEVEL UP Office Design

Az Év Közösségi Irodája: HubHub Budapest – Mádi Láncos Studio Kft.

Az Év Belsőépítész Cége: Pyxis Nautica Építésziroda Kft

Az Év Vállalati Közösségi Tere Különdíj: Microsoft Bistro & Lounge

Az Év Családbarát Közösségi Tere: Myhive playground gyermekmegőrző

Az Év Irodája Szakmai díj: FITOUT Zrt.

Az Év Irodakivitelező cége: FITOUT Zrt.

Az Év Irodája Vállalati Székház díj: Magyar Telekom és T-Systems székház

Az előző évi, “2018-as Az Év Irodája” nyertes irodákból 3 iroda egyedi bútorait a LIWING gyártotta és építette be.

Vállalatod, vállalkozásod, ügynökséged van és egyedi bútorra vágysz? Keress minket ITT!